Így készíthetsz jobb dallamot

Egy dalban nagyon kevés hanggal kell dolgoznunk, ezért néha apró módosítások is nagy különbséget tudnak tenni.

De van-e egyáltalán olyan, hogy objektíve jobb dallam, jobb ritmizálás, vagy ez teljesen szubjektív?

Mi lenne akkor, ha épp kiadni készülnél egy remek dalt, de megtanulnál egy “trükköt”, és csak néhány apró módosítással még jobbá tudnád tenni a zenét?

Készítettem egy kísérletet.

Az egész úgy indult, hogy hallgattam ezt a dalt: Carrie Underwood – So Small. A videót betettem a cikk végére, de kérlek, hogy még ne hallgasd meg!

A dal és az előadó talán itthon nem annyira ismert, de azt érdemes tudni, hogy 2005-ben ő nyerte az American Idol nevű TV-s tehetségkutatót, 2008-ban pedig ezzel a dallal nyerte el a BMI év dalszerzője díját. (A BMI Amerikában olyan, mint mondjuk nálunk az Artisjus.)

A Youtube videón nagyjából 31 millió megtekintés van, tehát mondhatjuk, hogy ez egy viszonylag sikeres dal.

Szóval hallgattam ezt a zenét, és azt vettem észre, hogy ez is illeszkedik a Kulcs rendszeréhez. A Kulcs egy olyan “láthatatlan” rendszer, ami az összes könnyűzenei műfajban megjelenik, és aminek segítségével jobb ritmusokat tudunk alkotni.

A refrén 100%-ban illeszkedik a Kulcs rendszeréhez, viszont a verze nem teljesen. Azt vettem észre, hogy a verze nem teljesen illeszkedik a Kulcshoz, pár dallamhang eltér.

Mi lenne ha úgy módosítanám a ritmust a verzében, hogy 100%-ban illeszkedjen a Kulcs rendszeréhez? Jobb lenne tőle a dallam?

Tehát úgy módosítottam a verze dallamot, hogy kizárólag a ritmus változott. Összesen 8 hangnak változtattam meg a helyét ritmikailag. Ez azt jelenti, hogy a verze dallamhangoknak a 87%-hoz nem nyúltam hozzá.

Ezután tehát volt egy A és egy B verziója a dallamnak. Ennek a két verziónak a kottáját kiküldtem jó néhány zenész ismerősnek, hogy mondják meg, hogy szerintük melyik a jobb dallam.

Szándékosan nem mondtam el nekik, hogy melyik dalról van szó, és az volt a kérésem feléjük is, hogy ne hallgassák meg az eredetit, hanem csak a kottából játsszák le maguknak (énekeljék) a dallamot, és hozzá az akkordmenetet.

Azt sem mondtam el nekik, hogy melyik az eredeti verzió, és melyik a módosított. Illetve a tesztalanyok nem tudták, hogy miről van szó, csupán annyit tudtak, hogy egy dallamnak két verziója van és meg kell mondaniuk, hogy szerintük melyik a jobb.

Sőt még egy “laikus”, nem zenész ismerősömnek is lejátszottam a két verziót, hogy mondja meg, hogy szerinte melyik szól jobban.

Megkérdeztem őket, hogy ismerték-e már a dalt, és szinte mindenki azt válaszolta, hogy még nem hallotta a dalt soha. Azt gondolom, hogy ez azért fontos, mert ha valaki már ismeri az eredetit, akkor lehet hogy elfogult lenne abba az irányba, és nem lenne annyira objektív a véleménye. Így viszont nagy eséllyel a lehető legobjektívabb véleményeket kaptam.

Az eredmény? A válaszadók 100%-a azt mondta, hogy a B verzióban jobb a dallam, tehát nem az eredeti, hanem a Kulcs rendszeréhez módosított verzió.

(UPDATE: Azóta még több válasz beérkezett, a válaszadók 94%-a mondta jobbnak a B verziót, és a 6% mondta jobbnak az A verziót.)

Ha szeretnéd te is összehasonlítani a két verziót, akkor itt láthatod a kottákat. Először ne hallgasd meg az eredeti dalt, hanem csak a kotta alapján nézd meg mindkettőt.

A verzió:

B verzió:

Az eredeti dalt pedig itt tudod meghallgatni: