Amikor egy magasan képzett zenész kollégának arról beszéltem, hogy írtam egy ritmuselmélet könyvet, akkor igencsak furcsán nézett rám.
Hiszen a ritmust már zeneiskolában oktatják, miért kell erről egy könyvet kiadni?
Keressünk rá Google képkeresőben arra, hogy “ritmus zeneelmélet”. Rögtön az első képen azt látom, hogy ritmusértékeket mutatnak. Amit már zeneiskolában is megtanítanak: nyolcad, negyed, tizenhatod stb.
A probléma ezzel az, hogy ezek nem ritmusok, hanem hanghosszúságok.
A negyed, nyolcad, tizenhatod ritmusértékek nem más, mint hanghosszúságok. Ahhoz, hogy ezekből ritmus legyen, ahhoz rendszerbe kell tennünk őket.
Vagy ha nem is rendszerbe, de legalább random el kell helyeznünk őket egy idővonalra, hogy ritmusnak nevezhessük.
A hagyományos zeneoktatásban ez egy konkrét metódus, hogy random, teljesen összefüggéstelen ritmusokat hallás után felismerjünk, és leírjuk, vagy visszatapsoljuk.
Viszont a random ritmusokban semmi rendszer nincs, de ami még fontosabb, hogy semmi zeneiség nincs, hiszen a zene nem random ritmusokból áll.
Félreértés ne essék, a ritmusértékek és a ritmusok (akár random ritmusok) hallás utáni felismerése alapvető a tanulási folyamatban. Azonban ezek önmagukban nem segítenek abban, hogy rendszerben gondolkodjunk a ritmusról.
Ez ugyanolyan, mintha csak a 12 hangot tanulnád meg, és semmi rendszer nem lenne rá. A 12 hang önmagában (vagy random egymás után vagy random egymás fölé téve) nem alkotnak rendszert.
Mi a helyzet a stílus patternekkel?
Az olyan ritmus patterneket, mint például a kettő-négy, vagy mondjuk egy bossanova pattern, valóban nevezhetünk ritmusnak. Azonban ezek nem rendszerek, hanem csak sablonok.
Ha nem tanítom meg neked az akkordokat, hangnemeket, csupán megmutatom, hogy melyik húrokat fogd le a gitáron, akkor természetesen fogsz tudni akkordokat játszani, de nem fogod érteni, hogy miért pont azt a három-négy hangot kell lefogni.
És a következő akkordnál miért pont azokat a hangokat kell lefogni? És mi az összefüggés a két lefogás között?
Erre van egy “láthatatlan” rendszerünk, amit úgy nevezünk, hogy hangnem.
A ritmusra is létezik egy láthatatlan rendszer, amit úgy neveztem el, hogy a Kulcs. (Az elnevezés nem véletlen és nem random, de ezt érteni fogod, ha elolvasod a tananyagot.)
Erre rajtam kívül még senki nem jött rá a világon. Ugyan matematikusok és zenetudósok észre vették, hogy ugyanaz a ritmikai rendszer benne van az összes zenei műfajban, de én alkottam először gyakorlatban használható zeneelméletet rá.
A Kulcs segít, hogy kristálytisztán lásd a ritmikai összefüggéseket – mint ahogy a hangnemek és akkordok segítenek, hogy kristálytisztán lásd az összefüggéseket a hangmagasságok között.
Ha még nem vagy (eléggé) felháborodva az eddig olvasottakon, akkor egy újabb unortodox kijelentést teszek. Visszatérve a ritmusértékekre és hanghosszúságokra.
Ahogy írtam, a ritmusértékek önmagukban nem ritmusok, hanem csak hanghosszúságok.
Azonban a ritmikai rendszer megértése szempontjából teljesen lényegtelenek a hanghosszúságok.
A Kulcs oktatóanyagban teljesen “lecsupaszítjuk” a ritmusokat (legyen az akár hangszer, akár énekdallam), és mindent úgy vizsgálunk meg, mintha perkusszív hangszer lenne, úgynevezett bináris rendszerben, ahol csak a hangmegütés számít, a hanghosszúság viszont nem.
A tananyag már online formában is elérhető itt:
